Pszoriázis tenyéren és talpon (Psoriasis palmoplantaris)

A betegség a bőr genetikai meghatározottságú, fokozott hámképződéssel járó krónikus gyulladásra való hajlama, amely bizonyos külső vagy belső hatásokra jelenik meg. Ugyanakkor a psoriasis nem csak a bőr betegsége, hanem immunrendszeri zavar lévén az egész szervezetben zajló folyamat.

 

A bőrtünetekhez súlyos panaszok, kisízületi fájdalmak és gyulladások következtében fellépő mozgás korlátozottság is társulhat. A bőrt elcsúfító sömörös foltok nemcsak viszketésükkel okoznak kellemetlenséget, lelki, önelfogadási problémákkal is tetézhetik a bajt. A psoriasis az életet közvetlenül nem veszélyezteti, ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. A pszoriázis egyik megjelenési formája a Palmoplantaris pszoriázis egy krónikus, visszatérő betegség, ami a tenyereket és a talpakat érinti elsősorban. Az elváltozásnak megfelelően általában részlegesen vagy teljesen piros, száraz és megvastagodott a bőr, gyakran fájdalmas mély repedések jelennek meg rajta. Amellett, hogy megvastagszik a bőr, bőrpír és hámlás jellemzi, gennyes pattanások is képződnek, (sárga gennyes foltok jelennek meg, amelyeket vörös területek tarkítanak) így a tenyéri  - talpi pszoriázis hasonlíthat más típusú, a tenyereken és a talpakon előforduló bőrbetegségekhez, mint például a kéz dermatitise. De ellentétben a dermatitisszel a Palmoplantaris pszoriázisban a hólyagban lévő genny belül steril, a hólyag végül megbarnul és leesik. Nem sokkal ezután új gennyes hólyag jelenik meg ugyanazon a helyen, és ez a folyamat ismétlődik. Segíthet még a differenciál diagnózisban az esetlegesen más területen is meglévő pszoriázisos megjelenés.

 

Társult betegség a depresszió!

A pikkelysömör megjelenése a  tenyéren kirekesztettséghez vezethet, ugyanis érthető a megrettenés a nem túl esztétikus pikkelysömör látványától, ugyanis a hámladozó vörös foltok vagy plakkok, elváltozások, elég visszataszítóak tudnak lenni. Nem csoda tehát, ha a betegek nagy része mély depresszióba esik vagy kirekesztettnek érzi magát. A pikkelysömör így feltétlenül a "páncélképzésre" ösztökéli ezeket a betegeket. Minden irányból bezárkóznak, védekezésük mögött a sebezhetőségtől való félelem áll. Mennél erősebb az elhárítás, mennél vastagabb a páncél, annál nagyobb a belső érzékenység, a félelem a sebezhetőségtől, annál mélyebb a depresszió. Így válik a tenyéri pikkelysömör az életet is veszélyeztető depressziós állapottá, melynek kezelése szakorvosi (pszichiáter) feladat is.

 

Mindennapi nehézségek!

Enyhe vagy közepesen súlyos esetben a tenyéri - talpi pikkelysömör nagyon kínos és fájdalmas betegség, mivel a kezek szinte mindig láthatóak, így megnehezíti a mindennapokat, a munkavállalást, az emberi kapcsolatokat. Súlyos tenyéri - talpi pikkelysömör esetén, nem csak kellemetlen és fájdalmas, hanem a mozgást is nagymértékben korlátozhatja, hiszen a beteg nem tudja használni a lábait, mert fájdalmas a járás.

 

Tenyéri - talpi pikkelysömör kezelése:

"Súlyos" pikkelysömörös betegségről hagyományosan akkor beszélünk, amikor a pikkelysömörös elváltozás a testfelület legalább 10%-át érinti,  a bőrgyógyászok már régóta megállapították, hogy a pikkelysömör, amely csak a kézre vagy a lábra lokalizálódik, gyakran "súlyos", így ennek megfelelően kell kezelni is, és ezen beteg egyedi kihívásokat jelent. A tenyéri  - talpi pszoriázis "hagyományos" kezelésekre gyakran makacsul nem reagál, így vannak bizonyos kezelési sémák , amelyeket gyakran megpróbáltak az ilyen típusú pikkelysömör esetében. A kezelés alapját itt is a helyileg alkalmazott krémek és testápolók jelenthetik, valamint a helyileg alkalmazott szteroidok és fényterápia (Ultraibolya B fototerápia PUVA fotokemoterápia) lehet eredményes a tünetek csökkentésében. Az alap betegség mellett gyakorta kell a társult betegségeket is kezelni, így hozhatva jobb eredményt.

 

A psoriasis lényegében nem befolyásolja az élet tartamát, azonban jelentősen ronthatja az élet minőségét. Az életminőség romlás okait egyrészt a betegek fizikai és lelki állapotában, másrészt szociális helyzetében bekövetkező változások magyarázzák. A megfigyelt életminőség romlás mértéke nem mindig áll arányban a psoriasis kiterjedtségével. A psoriasis terápiájának megválasztásánál ezek alapján az orvosnak nem csupán azt kell figyelembe venni, hogy milyen típusú és milyen kiterjedtségű a psoriasis, hanem azt is, hogy milyen életminőség romlást okoz az adott betegnél. Így érthető ha a kezelésnél a bőrgyógyász és a pszichiáter szakorvos együtt működik a betegség kezelésében, hatékonyabb lehet a terápia. Jelenleg nincs olyan kezelési séma, amely mindenki számára megoldást hozna. Így a legtöbb beteg, többféle kezeléssel is próbálkozik, annak érdekében, hogy megtalálja azt, amelyik működik a számára.

 

Mit javasol a bőrgyógyász:

Bőrápolóként a Psorioderm krémet, és Psorioderm testápoló balzsamot javasoljuk a tenyéri - talpi psoriasisban, kiegészítésként a hagyományos kezelések mellett. Gyártja és forgalmazza:

Pezomed Kft. (www.pezomed.com). A termékek megvásárolhatóak a gyógyszertárakban, a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikán, (www.dermaart.hu), valamint az Eventus Pharma webáruházban. (www.eventuspharma.hu)

 

Dr Beleznay Gyöngyike

Bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos
Derma-Art® Bőrgyógyászati Magánklinika

Web: www.dermaart.hu, Web: www.drbeleznay.hu
E-mail: drbeleznay@dermaart.hu
4400 Nyíregyháza Dózsa György utca 60. fsz.
Telefon: +36 42 506091 Fax: +36 42 506092 Mobil: +36 30 5540848
E-mail: office@dermaart.hu

 


Online vásárlás

Eventuspharma webáruház
A Psorioderm és Psorioderm Szenzitív termékeket önállóan vagy kedvezményes csomagokban webáruházunkban vásárolhatja meg. Mindezeken túl kaphatók még a gyógyszertárakban és a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikán. Vásárolja meg a termékeket most!

Bőrgyógyász

Dr Beleznay Gyöngyike válaszol
Üdvözlöm! Dr. Beleznay Gyöngyike vagyok, bőr és nemi-beteg gyógyász, kozmetológus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos, az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia tagja, a Derma-Art bőrgyógyászati magánklinika alapítója és tulajdonosa. Bőrgyógyászati kérdéseikkel forduljanak hozzám. Jöjjenek el a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikára.

Derma-Art Klinika

Jöjjön el a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikára
A Derma-Art Bőrgyógyászati Magánklinika 2008-ban jött létre, azzal a céllal, hogy igényes, vendégei számára komplex kezelési lehetőséget nyújtson – mindezt a lehető legkényelmesebb formában - a bőrgyógyászat és a kiegészítő kozmetológiai- kozmetikai szolgáltatások területén.

A bőrgyógyászati betegségek kivizsgálását és kezelését a számos korszerű géppel felszerelt bőrgyógyászati rendelésen igényelhetik pácienseink

Klinikánk minden hétköznap 8:00-17:00-ig van nyitva, azonban igény szerint reggel korábban és este későbbi időpontokban, vagy hétvégén is szívesen fogadjuk Önt, ha szeretné. Telefonon és e-mailben is bejelentkezhet, és igyekszünk extra időponttal is rendelkezésre állni. Sürgős esetben mindenképp megoldjuk, hogy azonnal fogadhassuk Önt.

Youtube Csatorna

Psorioderm Videók
Psorioderm termékekkel kapcsolatos videófilmeket szeretnénk bemutatni. Megnézheti a pszoriázisról, Psoriodermről, Psorioderm Szenzitív termékekről készült viseóinkat. Bepillantást nyerhet a betegségek hátterébe. Íratkozzon fel Videó csatornánkra!

Psoriasis Blogger

PSORIASIS BLOG
Minden, amit tudni szeretnél a Pikkelysömörről - Psoriasisról, de soha nem merted megkérdezni. Magyar és Angol nyelven olvashatja blogunkat. Hírek, érdekességek. Nézzen be hozzánk, vegyen részt a blogunk szerkesztésében. Olvassa híreinket a blogunkon is.
Egy rövid, 0:16 hosszúságú, Psorioderm TV Spot. Psorioderm, tetőtől talpig, minden nap! Válassza ön is a Psorioderm termékeket. (2011)
9:40 hosszúságú videó. Dr Beleznay Gyöngyike, Dr Nagy Zoltán az ECHOTV műsorában beszélnek a pikkelysömör - psoriasis betegségről. ECHOTV (2012)
8:42 hosszúságú videó. Dr Beleznay Gyöngyike TV2 reggeli műsorában beszél a pikkelysömör betegségről. Csak csajokban a Pszoriázisról. (2011)
2:16 hosszúságú videó. Dr. Beleznay Gyöngyike, bőrgyógyász beszél a pikkelysömör - Psoriasis betegségről. Derma-Art bőrgyógyászati Klinika.
Orvos válaszol
Kérdését Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász válaszolja meg
Kérdezzen most!
Hírek
Válogasson legfrissebb híreink között!
Bővebben
Rólunk írták
Sajtóanyagok a Psorioderm világából
Bővebben