Gyermekek és babák bőréről

A gyermekek bőre, bőrápolása különbözik a felnőttekétől, a bőrük vékonyabb, sérülékenyebb, arányaiban nagyobb testfelszínnel rendelkeznek, a gyermekek bőréről fokozottabb a felszívódás. A gyermekek fogékonyabbak a különböző fertőzéses eredetű bőrbetegségekre.

 

Speciális ápolást igényelnek!

A csecsemők és kisgyermekek bőre speciális ápolást igényel, mert a szerkezeti szempontok kivételével több lényeges dologban is különbözik a felnőttek bőrétől. Az anyaméhben 8 körüli pH-értékű magzatvízben lubickolnak a babák, de születéskor, a kor előrehaladtával, ill. testtájék szerint is módosul ez az érték. Míg az anyaméhben lúgos pH-jú magzatvízről beszélünk, a babák bőre a születést követően a baktériumok megjelenésével szinte azonnal enyhén savassá válik. A bőr védelmét a hidrolipid réteg képezi, melynek egyik alkotóeleme a faggyú. Ez az anyag a kicsiknél még nem termelődik olyan mennyiségben, mint a felnőtteknél. Ebből adódóan a babák és a gyermekek bőrének pH-értéke a semlegeshez (7.0) közelít, míg a felnőtteké savas irányba tolódik, 5.5-ös érték körül mozog.

 

Bőrvédő hidrolipid köpeny:

A bőr felszíni védőrétege lényegében két alapvető szerepet tölt be. A hidrolipid film egyik fő funkciója, hogymegóvja a bőrt a kiszáradástól, másik fő funkciója, hogy védelmet nyújt a bőrnek a külső környezetben található, káros mikroorganizmusokkal szemben.

Az egészséges bőrön folyamatosan képződik a hidrolipid köpeny, mely a bőr pH-értékét adja. Ez egy olyan savköpeny, mely a velünk élő baktériumok anyagcseretermékeiből, verejtékből, faggyúmirigyek váladékából áll, és fontos barrier-funkciót lát el. Mivel a gyermekek bőrének pH-értéke nem annyira savas, mint a felnőtteké, a különféle mikrobákkal szemben kevésbé ellenálló. Azokon a területeken, ahol intenzívebb a faggyútermelés, kedvezőbb a gombák számára az élettér, és itt jelenhetnek meg leggyakrabban a bőrtünetek. Tudnunk kell azonban, hogy a legtöbb bőrtünetet az immunrendszer egészének gyengesége okozza, melynek első „állomása” a bőr, mint elsődleges védőrendszer.

A hidrolipid film alkotói között szereplő lipidek jórészt a faggyúmirigyek váladékából, illetve a szarusejteket egymással összekapcsoló lipidrétegből származnak. A hidrolipid film fő alkotóelemei zsírsavak (ezek teszik ki a bőrfelszíni lipidek 60%-át), valamint trigliceridek, de az alkotók között ott találjuk a ceramidokat, a szkvalánt és a koleszterint is. A hidrolipid film lipidöszszetétele az életkor és a biológiai nem vonatkozásában eltéréseket mutat.

Az élet első napjaiban még lipidekben gazdag védőréteg borítja az újszülött csecsemők bőrét, majd a hidrolipid film zsírtartalma lecsökken, és a gyerekek bőrfelszínén található lipidek mennyisége egészen a pubertásig nem jelentős. Serdülőkorban azután a fokozódó hormontermeléssel párhuzamosan hirtelen megnő a hidrolipid film lipidtartalma, a bőr zsírossá válik.

 

Bőrvédő magzatmáz:

A születés után a bőrvédő magzatmáz hatása fokozatosan lekopik és ezt követően a baba bőre folyamatos, gondoskodó ápolásra szorul. Erre azért van szükség, mert ezzel támogathatjuk meg a bőr fejlődési folyamatát, ami innentől kezdve egy életen át hivatott védelmet nyújtani, és a szervezet legnagyobb érzékelési felületeként is jól funkcionálni. Ennek érdekében nem lehet elég korán elkezdeni a megfelelő, természetes hatóanyagokból készült babaápoló termékekkel való mindennapi gondoskodást.

 

Gyakori bőrelváltozások csecsemő- és gyermekkorban:

A koszmó egyfajta zsíros, fehéres-sárgás-barnás pikkelyszerű képződmény, ami a gyermek hajas fejbőrén illetve ennek környékén a fülek és a szemöldök tájékán szokott megjelenni. Előfordulása rendkívül gyakori, elsősorban 1-12 hónapos kor között jellemző. Alapvetően a faggyúmirigyek olajos állagú váladékának túlzott termelődéséből adódó ártalmatlan jelenségről van szó, amely azonban könnyen elhatalmasodhat, bakteriális és gombás felülfertőzésbe, bőrgyulladásba, sebesedésbe torkollhat, ha nem kezeljük gondosan. Kellő odafigyeléssel és megfelelő készítmény alkalmazásával a tünetek mértéke jelentősen csökkenthető, illetve kialakulásuk akár teljesen elkerülhető.

 

A popsin és környékén, azaz a pelenkával érintkező területeken jelentkező pirosodó, sebesedő, olykor nedvező, viszkető kiütésszerű bőrirritációt pelenka-dermatitisznek, pelenka kiütésnek nevezzük. Ez a nem ritka jelenség általában a születést követő második és negyedik hónap között lép fel. Ilyen esetben tanácsos gyakrabban váltani pelenkát, és amikor csak tehetjük, hagyjuk a gyermeket pelenka nélkül. A tüneteket az első kiütések megjelenésekor el kell kezdeni kezelni megfelelő popsi krémmel, mert elhanyagolás esetén elfertőződhetnek és idővel már csak drasztikus beavatkozással (gyógyszeres kezelés) lehet segíteni.

 

Gyakran előforduló bőrelváltozás az atópiás dermatitisz. Ha gyermekünk ebben szenved, akkor speciális bőrápolásra szorul. Az atópiás dermatitisz (dermatitisz, bőrgyulladás), más néven neurodermitis, vagy endogén ekzema (ekcéma) erős viszketéssel, bőrszárazsággal, a bőr kivörösödésével (súlyos esetben sebesedéssel és felülfertőződéssel) járó, allergiás jellegű nem fertőző bőrbetegség. A betegség lefolyásában vannak tünetmentes időszakok, melyeket erősebb, gyulladásos hullámok váltanak föl. A tünetek hirtelen viszketéssel, a bőr kivörösödésével kezdődnek, majd a bőr kiszárad, a beteg akaratlanul is sebeket ejt magán vakarózásával. A betegség megfelelő kezelés nélkül csak súlyosbodik, a viszketés és vakarózás sebeket okoz, melyek újabb pszichés stresszt okoznak, a viszketés erősödik, a sebek pedig utat nyitnak a kórokozóknak (vírusoknak, baktériumoknak és gombáknak). A betegséget tehát időben és helyesen kell kezelni, a bőrt ápolni.

 

Száraz bőr csecsemő és gyermekkorban:

Ha a bőr hidratációja csökken, a bőr minősége szemmel láthatóan és tapintással is jól érzékelhetően megváltozik: felszíne száraz, érdes, durva lesz, kipirosodik, hámlik vagy esetleg berepedezik, rugalmassága csökken, húzódik, feszül, nem ritkán viszket is. A tünetegyüttes kialakulásának hátterében a stratum corneum víztartalmának csökkenése, illetve a bőr vízkötő kapacitásának romlása állhat. Mivel a bőr víztartalmának megőrzésében a bőrfelszíni lipidek kiemelt szerepet játszanak, a hidrolipid film elvékonyodása vagy bármilyen eredetű sérülése, illetve a szaruréteg lipidállományának csökkenése is azonnal a bőr dehidratációját vonja maga után. A bőr kiszáradása bekövetkezhet külső környezeti hatásra, például szélsőséges meleg vagy hideg, szél, klimatizált levegő, detergensek, szappanok, alkoholtartalmú szerek vagy a bőrtípusnak nem megfelelő kozmetikumok használata miatt. De a bőr szárazságának okai belső eredetűek is lehetnek: ilyenkor a dehidratáltság sok esetben valamely bőrbetegséggel összefüggésben jelentkezik.

 

Mindennapi bőrápolás fontossága!

A mindennapi bőrápolás és napi gyakoriságú fürdetés, azért nagyon fontos a babák számára, mert bőrük a nap folyamán szennyeződhet a ruházatából származó szöszökkel, bukás folyamán anyatejjel vagy tápszerrel, illetve elég nagy felületen esetleg széklettel, vizelettel. Ezeket a szennyeződéseket minden nap gondosan el kell távolítani. Mivel a babák bőre a felnőttekénél sokkal érzékenyebb a jótékony és a kártékony hatóanyagokra egyaránt, ezért fokozottan fontos a megfelelő összetételű bőrápoló készítmények kiválasztása. 
Nagyon fontos a bőr nedvességtartalmának pótlására a magasabb víztartalmú, „olaj a vízben” készítmények a legalkalmasabbak, amelyek nagy nedvesítő és vízmegkötő képességű alkotókat tartalmaznak (NMF, urea, karbamid, nátrium-laktát stb.). Ezek intenzív nedvességgel látják el a bőrt, és segítik a víz megtartásában. Valamint a transzepidermális vízvesztés mérséklése. Abban az esetben, ha a hidrolipid film elvékonyodása, vagy lipidtartalmának csökkenése a dehidratáltság legfőbb oka, akkor az okkluzív hatású, magasabb zsír- vagy olajtartalmú készítmények a legalkalmasabbak a bőr visszazsírozására, és további vízvesztésének megakadályozására.

 

 
Dr Beleznay Gyöngyike

Bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos

Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia Tagja
Derma-Art® Bőrgyógyászati Magánklinika

Web: www.dermaart.hu, Web: www.drbeleznay.hu
E-mail: drbeleznay@dermaart.hu
4400 Nyíregyháza Dózsa György utca 60. fsz.
Telefon: +36 42 506091 Fax: +36 42 506092 Mobil: +36 30 5540848
E-mail: office@dermaart.hu

 

 

Ismerje meg a Psorioderm és Psorioderm szenzitív termékeket:

 

* A Psorioderm és Psorioderm Szenzitív termékcsalád összes tagja egészségpénztári számlára adómentesen elszámolható! Kizárólag az E2K Kft. egészségpénztári partnereinél (Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár, Herend Egészségpénztár, Medicina Egészségpénztár, MKB – Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár, Navosz Egészség- és Önsegélyező Pénztár, OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár, Prémium Egészség- és Önsegélyező Pénztár, Tempo Egészségpénztár, Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztár és Vitamin Egészségpénztár).

** Gyártja és forgalmazza: Pezomed Kft. (www.pezomed.com). A termékek megvásárolhatóak a gyógyszertárakban, a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikán, (www.dermaart.hu), valamint az Eventus Pharma webáruházban. (www.eventuspharma.hu)

 

Három érdekes Angol nyelvű információs anyag a termékeinkről, sikereinkről. A képekre kattintva töltheti le, olvashatja a PDF fileokat:
     

 

Pezomed®; Pezomed Naturals®; Pezoderm®; Psorioderm®; Psorioderm Laboratories®; Eventus Pharma®, Derma-Art®, Registered Trade Marks™ Minden joga fenntartva.

 


Online vásárlás

Eventuspharma webáruház
A Psorioderm és Psorioderm Szenzitív termékeket önállóan vagy kedvezményes csomagokban webáruházunkban vásárolhatja meg. Mindezeken túl kaphatók még a gyógyszertárakban és a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikán. Vásárolja meg a termékeket most!

Pezomed Kft

Ismerje meg a Pezomed Kft-t
Pezomed Kft elkötelezte magát a külső-belső szépség- és egészségmegőrzés mellett. Kizárólag olyan termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozunk, melyek hozzájárulnak, hogy bőrében jól érezze magát. Problémás és egészséges bőr számára nyújtunk tetőtől talpig, az egész test számára minőségi megoldásokat

Bőrgyógyász

Dr Beleznay Gyöngyike válaszol
Üdvözlöm! Dr. Beleznay Gyöngyike vagyok, bőr és nemi-beteg gyógyász, kozmetológus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos, az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia tagja, a Derma-Art bőrgyógyászati magánklinika alapítója és tulajdonosa. Bőrgyógyászati kérdéseikkel forduljanak hozzám. Jöjjenek el a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikára.

Derma-Art Klinika

Jöjjön el a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikára
A Derma-Art Bőrgyógyászati Magánklinika 2008-ban jött létre, azzal a céllal, hogy igényes, vendégei számára komplex kezelési lehetőséget nyújtson – mindezt a lehető legkényelmesebb formában - a bőrgyógyászat és a kiegészítő kozmetológiai- kozmetikai szolgáltatások területén.

A bőrgyógyászati betegségek kivizsgálását és kezelését a számos korszerű géppel felszerelt bőrgyógyászati rendelésen igényelhetik pácienseink

Klinikánk minden hétköznap 8:00-17:00-ig van nyitva, azonban igény szerint reggel korábban és este későbbi időpontokban, vagy hétvégén is szívesen fogadjuk Önt, ha szeretné. Telefonon és e-mailben is bejelentkezhet, és igyekszünk extra időponttal is rendelkezésre állni. Sürgős esetben mindenképp megoldjuk, hogy azonnal fogadhassuk Önt.

Youtube Csatorna

Psorioderm Videók
Psorioderm termékekkel kapcsolatos videófilmeket szeretnénk bemutatni. Megnézheti a pszoriázisról, Psoriodermről, Psorioderm Szenzitív termékekről készült viseóinkat. Bepillantást nyerhet a betegségek hátterébe. Íratkozzon fel Videó csatornánkra!

Psoriasis Blogger

PSORIASIS BLOG
Minden, amit tudni szeretnél a Pikkelysömörről - Psoriasisról, de soha nem merted megkérdezni. Magyar és Angol nyelven olvashatja blogunkat. Hírek, érdekességek. Nézzen be hozzánk, vegyen részt a blogunk szerkesztésében. Olvassa híreinket a blogunkon is.
9:40 hosszúságú videó. Dr Beleznay Gyöngyike, Dr Nagy Zoltán az ECHOTV műsorában beszélnek a pikkelysömör - psoriasis betegségről. ECHOTV (2012)
9:11 hosszúságú videó. Dr Beleznay Gyöngyike az ECHOTV műsorában beszél a pikkelysömör betegségről. Magyar Termék Nagydíj Psorioderm Sensitive (2013)
Egy rövid, 0:20 sec hosszúságú, Psorioderm Sensitive TV Spot. Psorioderm Sensitive, mert mi így szeretjük! Válassza ön is a Psorioderm Sensitive termékeket. (2014 MTVA)
Egy rövid, 0:16 hosszúságú, Psorioderm TV Spot. Psorioderm, tetőtől talpig, minden nap! Válassza ön is a Psorioderm termékeket. (2011)
Orvos válaszol
Kérdését Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász válaszolja meg
Kérdezzen most!
Hírek
Válogasson legfrissebb híreink között!
Bővebben
Rólunk írták
Sajtóanyagok a Psorioderm világából
Bővebben